Olyan regen irtam, hogy ez egyszeruen turhetetlen.
Pedig annyi minden tortent...
Megszuletett Carmina, de gondolom a fb-rol ezt mar mindenki vagja.
Azert elmeselem, hogy volt.
Szeptember 17-en, szombat reggel picike fajasokra ebredtem, be is ijedtem rendesen, de meg igen koran volt, azt hiszem, hajnali fel 6, ugyhogy vartam 7-ig, figyelgettem, mertem az idot, stb, de biztos nem voltam a dologban, ugyhogy akkor felhivtam (es sikeresen felebresztettem) az orvosomat, aki aztan 9-kor fogadott minket, es hat igen: elkezdodott!
Reggelizni es setalni kuldott minket, amit mi meg is tettunk, majd 13-ra ismet a rendeloben ultunk.
Ekkor derult ki a szivhangot figyelo gepnek koszonhetoen, hogy amikor fajasaim vannak, akkor leesik a szivhang, az ultrahangot megnezve pedig vilagossa valt, hogy ez annyit jelent, hogy a koldokzsinor nem engedi befordulni a helyes iranyba a lanyomat. Bajuszkent viselte a zsinort a buszke gyerekem, a kezet pedig tovabbra sem vette le a feje mellol.
Ekkor hazamentunk, es 19-kor ismet a hasamra kotott geppel ultem, ekkor mar kicsit aggodalmasabb fejjel. A koldokzsinor nem bogozodott ki, se a kis keze nem ment lejjebb, igy tehat az orvos tanacsa a csaszar.
Brrrrrr, kirazott a hideg, sirtam is meg minden, de ugye a gyerek egeszseget (es az enyemet is) szem elott tartva en is belattam, hogy jobb megoldas nincs, akarmennyire is szerettem volna termeszetes szulest. Valamiert nem ez volt nekem eltervezve, de akkor a pillanatban kicsit nehez volt befogadnom.
22-re voltam programozva, ugyhogy megintcsak hazaugrottunk, borond fel, kutyak megolel, es irany a korhaz. Korhaznal a kocsibol kiszallva elfolyt a vizem, hurra. Be se akartam menni, mert hogy az milyen gaz mar. Carlos huzott, hogy nemar. ;)
Aztan vetkozes, kopeny fel, gyuruk, le, mar wc-re se engedtek elmenni, infuzio be (fuuuuj), kateter is (grrrrrr), aztan pedig otthagytak, en meg csak faztam, es remegtem... Carlos is elment papirokat intezni, ugyhogy egyszal egyedul eleg bena volt ott fekudni...
Aztan vegre betoltak, ott vart az orvosom, a mosolygos altatoorvos pedig benyomta a szurit gerincbe, alig birtam a fazos remegest a nyomas idejere lecsokkenteni...
Aztan ereztem is ahogy elkezd zsibbadni a labam, s remegtem tovabb...
Majd amikor lemostak a hasamat, akkor szoltam, hogy en bizony meg mindig erzek, ugyhogy legyenek kedvesek meg ne vagjanak fel. A 2 no az erdekes beszelgetes kozben megigerte, semmi gond, fekudjek csak nyugodtan.
Beszelgettek es nevetgeltek tovabb, en is veluk egy darabig, de aztan el- elszenderedtem, hiaba, rengeteg volt a nyugtato a testemben.
Aztan meg egyszer szoltam, hogy en bizony meg erzek, mert simogatast ereztem a hasamon. Hm. Megint megnyugtattak, hogy csak fekudjek nyugodtan, meg nem vagnak.
Aztan egyszer csak gyereksirasra lettem figyelmes, s azt hiszem, meg is kerdeztem, hogy ez micsoda - hiszen engem meg fel se vagtak...!
Es persze kozlik, hogy ez az en kislanyom, mar meg is van. :D
Aztan a gyerekorvos mar le is dugott egy csovet a torkan, lattam, hogy Carlos is ott teblabol, aztan pedig odahoztak a fejem melle, es a legszebb pillanat volt eletemben, amikor azt lattam a szemeben, hogy felismer, hogy en vagyok az anyukaja! :)
Mire engem meg kitakaritottak es osszevarrtak, ugy ereztem, hogy egy orokkevalosag telik el, aztan vegre kitoltak, es ott volt mellettem egy inkubatorban Carmina. Nem azert, mert koraszulott volt, vagy valami, teljesen egeszsegesen szuletett (apgar 9/10-zel, ha ez valakinek mond valamit), de a melegen tartas miatt szokas hasznalni az inkubatort. Es szegenykem csak sirt es sirt, meg egy orokkevalosag telt el, es mar meg akartam olelni, de meg mindig nem vittek fel a szobaba...
Aztan ennek is eljott az ideje, megetettem a nyuszimat, mosolyogtam az elso latogatokra (ejfel utan), majd a szuleimet is felhivtam, es csak eleg halvany emlekeim vannak mindezekrol... Az ejszaka nem telt tul jol, sokat sirt Carmina, nekem fajt a sebem, nemigen tudtam mozogni, uhhh.
2 ejszakat maradtunk osszesen, aztan irany a kis lakasunk. Aznap este Margaretam erkezett, de mivel en egy het szobafogsagra voltam itelve (a szo szoros ertemleben!!!), csak Carlos meghetett erte a repterre.
Innentol pedig akar fast forwardolhatunk is a jelenhez, mert az a ket es fel honap olyan gyorsan eltelt, es ma csak bamulok, olyan mintha mar nagyon regen lett volna.
Voltam teljesen fel nem ismerheto az elso heten a hormonoktol, voltam faradt, voltam eros, voltam siros es voltam mosolygos. S nem tudok eleg halas lenni Margaretamnak, hogy atszelte ertunk az oceant. :)
A gyermekem mar majdnem 4 honapos, hatalmas, egeszseges es gyonyoru.
Megszuletesekor mindenki azt mondta, hogy kikopott Carlos, de mara mar teljesen latszik, hogy a szemei az enyemek, a tobbi resz Carlose. Jo is igy, szeretem a keverek gyerekeket. Marmint akikben van jo hangsulyos resz mindket szulotol :)
Carmina mostanra mar atfordul a hatarol az oldalara, sot a hasarol is, ezt ma vettuk eszre ;)
Babanyelven elbeszelget, imadja a verseket a Hoc-Hoc Katonabol, megjobban a dalokat, rengeteget mosolyog, kedveli a strandot (meg nem furdott meg a tengerben, bar Carlos mar alig birja...) es egesz nap karban lenne, ha rajta mulna. Kicsit ezzel kuszkodunk is mostanaban, mert nehezen alszik el...
Mult heten estunk at az elso betegsegen, egy megfazas volt, es eleg csunya. Meg mindig kohog, de mar legalabb atalusszuk az ejszakat orrszippantgatas nelkul.
Lassan pedig elkezdodik a rendes etel evese, az orvos tanacsara mar 4 honaposan elkezdjuk, kivancsi leszek, hogy megy majd.
Most ennyi vagyok, vegre mindenki naprakesz Carmina hirekbol, innentol pedig remelem, hetente irni tudok, jo lenne es jol esne. ;)
PEACE
No comments:
Post a Comment