Penteken volt 2 eve, hogy a supermarketben megismertem Carlost. Megunneples celjabol vacsizni mentunk, egy domboldali helyre, ahonnan isteni a kilatas az obolre, es a csupan egy oras kesesunk miatt mar megint lemaradtunk a naplementerol... De talan majd legkozelebb.
A hetveget tenger gyumolcsei evessel*, es a tengerparton toltottuk, szombaton meg eso is jutott, viszont olyan kepeket csinaltam a felhokrol, hogy meg. A fiuk is elveztek, s a vasarnapot megjobban, amikor a kedvenc strandomra mentunk, es kicsit korabban ertunk, raadasul felhos sem volt... Ugy kifaradtak a dragaim, hogy a ma reggeli birkozas elmaradt, es csak fekudtek, mint valami kover macskak. Osot azert nagyon erdekelte a vasalas kerdese, felugrott, a derekamon megtamaszkodott elso labaival s elenken figyelt. Majd lecsuszott, es lekuporodott a labamhoz, de szigoruan ugy, hogy hozzam erjen (ismetlem: mint egy kandur), es addig ugy maradtunk, amig en ki nem vasaltam feher ingemet. Halalos a gyerek, szintiszta dragasag, olelgetos, bujos, es tokfincsi a szore... S minden alkalommal ugy udvozol, mintha 2 hete nem latott volna, meg akkor is, ha csak 5 perc telt el egy zuhannyal. Neha bernathegyi feje van, neha gyerek feje, neha oregur, neha basset hound, neha meg csak sima Oso-fej, ami az allando mosoly arca, a nyelve kint, fej meg bologat, ahogy a kis szive ver, aaaauuuuuuuu.
No comments:
Post a Comment